Horváth László Imre Blogja

Idegenek vagyunk

Indulj el egy úton,
én is egy másikon,
gyaloglásom alól
nem fogy el a föld,

nem fogy el a város,

ez egy körkörös város,
bekerített élet, a szív

mint egy ököl, tudtad-e,

olyan, mindenkinek

egy ököl a mellkasban,
vérben úszik, nem nyugszik
mintha folyton csak

szabadulni akarna,

hol egymást találjuk,
egymáshoz se szóljunk,

nem játszottam jól sosem,

nem hoz vissza téged
semmilyen Isten, hogy az ördög
adott, azt mégse hiszem,

aki minket meglát,
mit fog az mondani,
a hangodat némafilmhez,
nekem adtad magad,
hogyan lesz este mégis,

hogy fakulnak el a szavak,

azt fogja gondolni,
idegenek vagyunk,
és igaza lesz,

meg se születik soha,

az bajom van véled,
sír a szívem érted,
hallgasd a hangodat,

hallgasd vissza,

hiszen veled volt tele,

engem többé semmi
tölt ki, minden napjaim,

füstté válnak most az egek,

sír a szívem érted,
majd meghalok érted,
gyaloglásom alól

nem fogy el a föld,

nem fogy el a város,

ez egy körkörös város,
bekerített élet,

indulj el egy úton,
én is egy másikon.

Népszabadság Hétvégi melléklet, 2010. 02. 07.

Töredék

Nem hagysz aludni

nem vagy itt, nem mintha

tudtam volna akkor is aludni,

réges rég, csak néztelek, kényelmetlen volt,

ritkán aludtam veled, olyankor inkább

tanultalak, elraktároztalak, mint nehéz

időre, télre valami gyümölcsöket

befőttnek, a szívem üvegében és forró

cukros vizében gondoltam majd megtartalak,

elviszlek és sokáig, vagy talán

soha nem romlasz meg.

Tél

Ilyenkor ha utazunk,

a buszablakból nézve

az út szélein tejszínű semmi

nyílik, beburkol, bezár minket

egyes-egyedül az útba.

Olykor fel-fellebbenő

függöny mögül, kilátszik

a havas föld lent és körös-körül,

enged a nincs, a köd, mellettünk fut,

láthatod, tompán felfénylenek,

részletekben a horizont:

körös-körül a fehér vizek.

Mulatságodul

„Kölykösen úszóak szemeink” (Ady)

Álmodozom. Nem leszek: ez biztosan
lobot vet benned, a tűz felprédál
majd minden levegőt folyosóidról.
Most még csak apró madarak
pusztulnak el sorra a szíved ketrecében.
Lecipelték őket a föld alá,
a földbe ami vagy,
figyelmeztessék múltad, jelened, jövőd –
mogorva bányászokat.
Még nem látják. Ha észreveszik,
fejvesztve menekülnek majd.
Sokáig fog égni a szén, amit mulatságodul
hónapokig hordtam beléd
(dacos, szép robot volt,
mint ahogy ünnepre terít egy cseléd).

(ez a szeptemberi példány)

Ismeretlen

Mint ahogy üvegben

a semmiből penész lesz,
fehér nap, szürke, zöldessárgás
virágok, nyílnak ki lassan, hirtelen.

Milyen volt éjjel
padot keresni a lakótelepen.
Nem hiszed el,
mintha kamaszok lennénk.

Régen vízbedobott
üvegpalack sodródik így partra
hogy bennszülött törzs
istene legyen.
Viharok, áramlatok
kellettek ehhez. Üres
volt a bálvány helye.
Semmi, ahogy üvegen belül is.
Mindegy, most fehér nap,
furcsa virágok vannak egy
ismeretlen törzs szívében.