Horváth László Imre Blogja

Hiányzik ahogy együtt filmeket

nézünk az ágyamban keresztbefordulva

a falnak vetem a hátam te pedig a mellkasomra

teszed a fejed, sokszor elaludtál

időről-időre elhúztam a kezem a szemed előtt,

ha ébren voltál megsértődtél,

sokszor pedig bőgtél a filmen,

titokban akartad tartani,

de ha nagy csendet hallottam a mellkasom környékéről

mindig nevettem, hogy megint sírsz, úgy is volt,

emlékszem például a Számkivetett című filmre,

utána csavarni lehetett a sós vizet a pólómból,

annyit sírtál rajta, mikor Tom Hanks elveszti a labdáját,

Wilsont, és utána, amikor hazakeveredik,

akkor nem titokban sírtál, hanem zokogva mondtad,

„az a legrosszabb, hogy most is egyedül van”.

Mit mondjak, felőröl a hiányod,

itthon vagyok, de egy lakatlan szigeten élek,

a tengerbe esett a labdám, akivel

évekig beszélgettem. Festettem neki

szemet meg szájat, haja nőtt fűből.