Horváth László Imre Blogja

Nem fog mozdulni soha

Igyekszem alig gondolni rád,

olyanok ezek a napok,

mint egy vers első sorai,

amiket talán kedvem szerint

kihúzhatok.

Elképzelhetetlen, elképzelhető.

Minek a kertem legszebb szobrába

beleszeretni, nem fog mozdulni soha,

marad ebben a kifordult tartásban,

könyörgő tekintettel, mintha folyton

zavarban, tépelődve fordul félig el

tőlem a kő, fordul félig felém.

Néhány napig feléd

jártam a kertben, gyaloglásaim, időm

így igazítottam, a kocsmában

igyekeztelek komolyan venni,

körülöttünk mindig turistacsoport,

kis darabokat törtek belőled, rád-

véstek obszcén rajzokat, monogramokat,

mittudomén. Mesélhetnék, próbáltam

is mesélni, hány szobrot törtem össze

és mennyi más lopott kavics nyomja a zsebem,

vagy hogy nem akarlak hazavinni, nem is

a fölöslegességtől félek már, hanem hogy

nagy nehezen csak a többi kődarab közé

helyezlek el, megint úgy ébredek, kerti

törpék csak a szerelem, kopott festék rajtuk

minden szavam, elvadult udvarban hevernek

a többi limlom között.